Anyucika

Kedves Olvasók! Ez a blog nem építő jellegű... csak egy édesanya történetei imádott gyerekeiről! Szeretettel Nektek!

Híreink - 2012.05.26.

2012.05.27. 00:25

szerző: Bonci

Sziasztok!

Megint régen írtam, pedig csak úgy pörög az életünk:)!

Encikének áttört a 13. foga (remélem jól számoltam fejben...) 2012.05.23-án, a F-B-3-as. Volt is pár nehéz éjszakánk, meg azóta is, mert ez a szemfogacska most bizony nagyon nehezen bújik ki.

Egyik este mérlegeltünk is, vacsi után Levi 16,9 kiló volt (Hízott 3 kilót!!!!!!) Enci pedig 11,1 (Ő is hízott egy kicsit!).

Enikő most már szépen elkezdett járni!!!!!!! Sokat még nem bír, de szorgalmasan gyakorolja!!! A lakásban is egyre többet lépeget és az utcán is folyton kikéri magát a babakocsiból:)! Már szépen esik, ha elveszti az egyensúlyát (az elején volt pár nagyobb esés, most már a popsijára tottyan le) és nem szalad, hanem szép lassan, türelmesen sétálgat:)!

Encusunk már folyamatosan beszél (JAJJ NEKEM) csak még nem értjük, mit mond:D! Amit rendszeresen belesző a mondandójába az a SÖDÁJTE és a PAJÉJA. Tippünk sincs, de Ő biztos tudja:D! Mondja az eddigieket is, megtanult úgy is köszönni, hogy báj-báj, csak Tőle ez így hangzik: pái-pái (csak más a hangsúly, mint a pápánál). Az állatok közül a kutyust utánozza legszebben: vau-va-vau és a tyúkocskát: kat-kat-kat a cicára valami fura kis áááá hangot ad, de nagyon magas hangon és a nyuszit már szépen csücsöríti a szájával. A ló, birka, malac, kecske mind egy mély ÁÁÁÁÁÁÁ.... Pedig én bégetek, meg múúúzok:D, de ehhez is több idő kell Neki:)!

Levikénkkel most az oviban vannak kicsi bajok. Először is, nem akar ott aludni, és nem is nagyon alszik... aztán meg sokat van büntiben, mert csúnyán játszik a többiekkel, lerombolja a tornyaikat, meglöki őket, elveszi a játékaikat. Ezért a többiek nem játszanak vele, ezért Ő annál inkább provokálja őket.... Mostanában többször mondta, hogy nem szeret oviba járni... nagyon szomorú vagyok miatta, mert folyamatosan próbálkozunk hatni Rá, de elég nehéz. Ráadásul az Óvónéni mondta nekem, hogy ezt leszámítva semmi gondjuk Levivel, mert aranyos és szépen csinálja a feladatokat, amiket Ők kérnek megcsinálja szó nélkül, jólnevelt és udvarias.... csak a többi gyerekkel nem:(. Már csak egy hétig megy oviba, az is kölyökhét lesz tele jó kis programokkal, remélem szép élményekkel zárja a kiscsoportot és szeptemberben újra szívesen jár majd.

Itthon nem sok gondunk van Vele, bár időnként rá kell szólni, de nem rosszaságból csinálja, hanem, mint afféle gyerek, aki túl jókedvű és túlpörög. Encivel is szépen játszik, vigyáz Rá és óvja mindentől (amikor az utcán elmegy egy szirénázó autó, befogja a fülét, hogy meg ne ijedjen a kis Tesike:D:D:D).

Levi dumája fergeteges... pörögnek a gondolatai, gyorsan reagál mindenre és MINDIG övé az utolsó szó...
- Szeretlek Levi.
"-Én is téged."
- Mennyire szeretsz?
"-Amennyije te engem."
- Annyira nem is lehet szeretni:).
"-Akkoj imádjak..."
:):):)

Az oviban már megvolt az évzáró, úgyhogy innen kezdve képregényt írok:)!

Levike készülődött, Ő maga öltözött és gombolkozott:D

0009 01.jpg

Encit Anya készítette:)

0009 02.jpg

Indulásra készen a kis szépségemmel:)

0009 03.jpg

Az Oviban egy negyedórás műsorral vártak minket a gyerekek. Csak pár édes pillanatot tudok megmutatni Nektek:), mert túl sokat fotóztam:)!

Itt Levi előtt Csabi van (szemüveges kisfiú) legelöl meg Mikjóska ((Miklós) a szőke kisfiú) Ők Levi cimborái:

0009 04.jpg

A kötjátékban kilógott a sorból, mert minket keresett a tömegben:)

0009 05.jpg

Valamin jót nevettek:D

0009 06.jpg

Zsuzsa néni mellet:)

0009 07.jpg

Verselnek:D

0009 08.jpg

Enci végig szépen csendben nézte a műsort és játszott az ovis babával:)

0009 09.jpg

Levi nem nagyon akart családi fotót....

0009 10.jpg

De Papa elkapott egy egész tűrhető pillanatot:)!

0009 16.jpg

Erzsi mamával és Gabi papával sem sikerült jobban a családi kép:)!

0009 17.jpg

A fagyizóban sem sikerült egy olyan képet sem készíteni, ahol mindkét gyerekem odanéz és édes, így ketté vettem a képeket, és mindenkiből a jó maradt meg:)!

Levi:

0009 11.jpg

Enci:

0009 12.jpg

Csini baba:D

0009 13.jpg

Mostanában ez a kedvenc játékuk, így sétálgat Encus:D:D:D

0009 14.jpg

Levi olyan nagyfiú lett a Kiscsopis év alatt, hogy a liftben már feléri a FSZ gombot!!! (nem Ferentzi Szilvia, hanem földszint :D:D:D)

0009 15.jpg

Az oviban volt Sportnap a héten, amin természetesen részt vettünk mi is. Sajnos az eső miatt csak bent lehetett megtartani, de így is jól éreztük magunkat.

Levi óvatosan vitte a pingpong labdát a kiskanálon.

0009 19.jpg

Anyucika is becsülettel végigcsinálta a feladatokat a plusz pecsétekért:)!

0009 20.jpg

És a végeredmény: 12 pecsét (a 6 pályáról), egy ajándék Ficánka halacska és egy izzadt Kisfiú:D:D:D

0009 21.jpg

Hazafelé még vetett egy pillantást a Nagycsoportba... Liliékhez:)!

0009 22.jpg

A következő képeket vegyesen teszem fel, ezek már a mindennapokban készültek!

Levesgyöngyök a zellerkrém levesben... Levi rakott magának az üvegből, amiben összesen EGY szem maradt... Az üveget úgy adta vissza nekem:
"-Többet máj nem kéjek, köszönöm..."

0009 23.jpg

Egyik este szokásomhoz híven fotóztam imádott gyerekeimet és Levinek VÉGRE volt is kedve hozzá, úgyhogy pózolgatott:)! Az egyik kedvencem Róla:

0009 24.jpg

És a következő szívemet melengető kép, amivel nem tudok betelni.... IMÁDOTT KISFIAM:

0009 26.jpg

Természetesen Enci sem maradt le a képekről!!!

0009 25.jpg

Bubis:)!

0009 29.jpg

Levi a TIGRIS!!!

0009 27.jpg

Enci a tengerészlány:D! (ezen a képen is látszik, hogy be nem áll a szája....)

0009 28.jpg

"-APA! Püssállatokba fogok dagonyázni... Te ne dagonyázz, hanem segíccs!!!!!!" (és behordták a franciaágyra az ÖSSZES plüsst.... és dagonyáztak:D)

0009 32.jpg

Nálunk a Cica is reggelizik....

0009 33.jpg

Már nem titok, úgyhogy írhatok róla, hogy Levinek és Encinek az idei Télapó különleges ajándékot fog hozni: egy kis Unokatesót:D:D:D!
Egyik nap a Húgom pont vizsgálatról jött hozzánk és Levinek mondtuk, hogy Hajni pocakjában megnézte a doktorbácsi a kisbabát és képet is készített Róla. Levit természetesen érdekelte a dolog:D!
"-Hajnus! Megmutatod, hogy ücsöjög a kisbaba a pocakodba???"

0009 31.jpg

Vacsoránál boldogan újságolta Apucikának:
"-Apa! Képzejd, a Hajninak azt mondta a doktojbácsi, hogy van egy kisbaba a pocakjában!"
- De jó!!! És szerinted mi legyen a neve???
"-Legyen Pojonecki Csaba!" (Tesóm Jeneiné.... azt hiszem az ovis Csabika lehet Polonecki:D)
:D:D:D

Erzsi mamának eszébe jutott erről a témáról egy vicc:
- Hogy hívnak kisfiam?
- Gültem.
- ?????
- Anyu megszült és mondta Apunak: legyengültem. Erre Apu:
- Legyen.

Levi végighallgatta a viccet és miután mi kinevettük magunkat csendben megszólalt:
"-Inkább legyen Csabi..."
:D:D:D

Nos, ezzel a vidám kis történettel zárom a mai (tegnapi) levelet. Még a mai Dunakeszi-i (ezt hogy írják????) repülő- és gyereknapról szerettem volna írni, de nem bírok tovább ébren maradni, így a következő levelet azzal kezdem:)!

Jó éjt pedig ezzel a szépséges képpel kívánok:)!

0009 30.jpg

Szép napokat Nektek, puszi!

3 komment

Híreink - 2012.05.17.

2012.05.17. 23:45

szerző: Bonci

Sziasztok!

Végre sikerült lementenem a telefonomról a képeket, így kicsit "múltidézek" és még rakok képeket a nyaralásunkról. Előbb azonban néhány idézet:).

Még Tárkányon történt, hogy Levike az udvaron játszott, beszaladt inni, aztán vissza. Az ajtóból visszakiabált:
"-Mama! Visszamegyek Apához, Te addig biztasd Enikőt, hogy ne síjjon éjtem...!"

Itthon is óvja a kistesót:). Egyik este fürdetésnél hallgatóztam és jegyzeteltem:
- Vigyázni kell Rá, Ő még kisbaba... - mondta Apa.
"-Tudom, tudom... és amikoj feláll a kádban, mögé suhanok és leültetem!" :)
És, amikor már Apa törülte a mosógépen:
"-Én vagyok a legájmosabb a világon..."
- Akkor mesét se olvassunk?
"-De igen! Mejt szejetem, ha olvastok!"
- Miért?
"-Mejt szejetlek titeket."
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - kiáltott Apa (viccesen) - A NYAKAM!!!! - mert Levi megölelte, megszorította.
"-Nna! Ennyije szejetlek!"
:D:D:D

A következő kis égetése az utcán történt. A zebránál vártunk a "zöld emberkére" - és itt nem az ufókra gondolok:D:D:D - amikor Levi a szembe lévő oldalra mutatva felkiáltott:
"-Anya! Nézd!!! A TÉLAPÓ!!!!!!!" - és a kissé igénytelen, hosszú ősz hajú és szakállú bácsira mutatott:D:D:D!

Tegnap este vihar közeledett Újpest felé. Elég csúnya volt. Levi nagyon izgatott volt miatta és folyamatosan figyelte az eget, az ablaka alá tolt sámlin állva... míg a család vacsorázott:).
"-Anya! Gyojsan vedd le az epjeket, mejt bemonták a tévébe is, hogy el fogja vinni őket a vihaj!" (Az eprek kaspóba lógatva érnek az erkélyen.)
- A MI EPREINKET mondták be a tévében????
"-Hát igen..."
Pár perc múlva:
"-ANYUCIKAAA!!! Sűjgősen kejestelek, gyeje utánam!!!" - Bevitt a szobába az őrhelyére:D - Anya! Máj olyan ejős ajja a vihaj, hogy a Kismadajak is azt mongyák ott, hogy 'csip-csip-csip' és jepkednek ide meg oda!"
Apucika odament hozzá és egy ideig együtt nézték a felhőket. Levi megnyugodva közölte, épp amikor a vacsit befejeztem:
"-Képzejd el Anya, szejencséje ejje nem is ment az eső, hanem elment messze... Tájkányja, meg Kocsja.... "
Szerencsére:) itt nem esett:)!

Az Anyáknapjáról elfelejtettem írni, pedig nagy esemény volt, tekintve, hogy ez volt az első, mikor Levi már felfogta:). Az Oviban szépen felkészítették Őket, és már kívülről fújta a verset, sőt már én is:). Így aztán az oviban, amikor Erzsi mamával bementünk és Levi bevitt a csoportba és kihúzta nekem a kis székét és leültetett és elszavalta a verset:
"Anyukám, anyukám, találd ki,
hogy az én nagy kincsem, ugyan ki?
Ki más is lehetne, ha nem Te,
Ültess hát gyorsan az öledbe!"
- nem törtem ki könnyekbe:). De, amikor megláttam, hogy mit készített nekem Levi, nagyon meghatódtam! Lerajzolt engem. Figyelve a részletekre:D! Rövid, barna a hajam, sárga a ruhám és NEVETEK:D! (Ez a legjobb:)!)

001 05.jpg

Egyébként kaptam egy aranyos kis szőlővirágot is, amit itthon elültettem és azóta a kétszeresére nőtt:)!!!

A következő képek még Tárkányiak. Ezek az elmaradásaim, úgyhogy csak címeket kapnak!

Levike Dédiéknél szalonna bőrkét rágcsált:)!

001 06.jpg

Encuskánk Dédiéktől hazafelé (kb 5 perc) elaludt a bicaj gyerekülésében:)! Még szerencse, hogy van biztonsági öv:)!

001 07.jpg

Levi mostanában "megtanult bátor lenni" :D, úgyhogy ismerkedik mindenkivel és mindennel...

001 08.jpg

Ha valakinek esetleg egy Rendőrnő az álma... :D

001 09.jpg

Dédipapa és Encuska, a család legidősebb (87) és legfiatalabb (1,5) tagja :)!

001 10.jpg

Volt jó idő is, nem csak esőkabátos!!!

001 11.jpg

És volt rendes ismerkedés is, nem csak diszólkodás:)... John Deere a jóbarát:D

001 12.jpg

A nagy melegekben esténként locsoltuk a virágokat, természetesen Levi segédletével! Nagyon élvezte a slagozást, főleg, ha lefröcsköltem:)! Egyik este már késő volt és elég vizes lett, mondtam Neki, hogy a kút kiürült, ellocsoltuk belőle az összes vizet.... Pár perc múlva ezt láttam:

001 13.jpg

A kis locsolókannájával hordta a vizet a kerti csapról a slagba, mert onnan befolyik a kútba!!!!
:D:D:D:D:D:D:D
Olyan büszke vagyok Rá! Milyen kis okos!!!!

Utolsó este még vonatozott is egyet a család:D! Persze Levi ötlete volt:)!

001 01.jpg

Itthon Encusunk is lefoglalt minket. Apát maga mellé ültette, a kis ujjával böködte a padlót, és kérte: "Apa! Teee!", majd, amikor Apa odaült, onnan nézték a tévét!!! :)

001 02.jpg

Egyik nap a gyerekszobába felragasztottuk a csillagokat, amik a nagy meleg miatt földre szálltak:D! Egynek nem találtuk a helyét, Levi segítségül hívta a zsiráfot, hátha Ő megtalálja....

001 03.jpg

Ma nagyon jó napunk volt, Levike KÉT aranyérmet hozott haza!!!! Így már 23 aranyérme van:)! Nagyon örültünk!!!

001 04.jpg

A levelet egy nagyon szép nyár-köszöntő alkotással zárom: Levike és csoport társai készítették ezt a szép virágot katicákkal. Levié a jobb alsó katicabogár!

001 14.jpg

Szép napokat Nektek, puszi!

2 komment

Híreink - 2012.05.12.

2012.05.12. 16:44

szerző: Bonci

Sziasztok!

Megkezdtük az idei nyaralós szezont, és egy hetet Tárkányon töltöttünk a gyerekekkel. Természetesen sűrűn csattogtattam a gépemmel, úgyhogy teszek a levelembe pár képet is:)Előbb azonban jöjjenek a jegyzetek:

Levike egyre jobban szeret rajzolni, így a járdát folyton összefirkáljuk. Egyik nap kérte, hogy egy pókot rajzoljak Neki.
- Itt a teste, nyolc lába és a szeme. Kész a pók!
"-De NEEEM! Mejt mindig van jajta kötéj!!!" - és rajzolta a pók szájához a pókhálót:D!

Dédiékhez minden nap ellátogatunk. Hol triciklivel, hogy fűnyíróval:D, hol a régi kis motorral. Levi már megengedi, hogy a rövidebb úton menjünk:
"-Mehetünk a Cézáj felé, máj leszoktam a kutyaugatás-féjésjőj...." :D:D:D (kutyaugatástól félésről)

Szinte minden reggeli közben elhangzott a következő párbeszéd:
"-Hol az Ijimama?"
- Dolgozik.
"-És az Apucika?"
- Ő is.
"-És a Tiboj?"
- Ő is dolgozik.
"-És a Tibipapa?"
-Ő a határban van.
Egyik nap Levi ezt a következtetést vonta le:
"-Ez nem igasságos... így üjes lesz a házunk...."
:)

Sokat gyakorolja és egyre ügyesebben használja az "L" betűt:)! Egyik nap kaja közben gyakorolt:
"-Anya nézd: Le, LLe, LLLabda... ANYA! Szejet-LLek!!!" :):):):):):):):):):)

Tárkányon az az (egyik) szabályunk, hogy ha megyünk valahova és Anya köszön valakinek, annak Levinek is kell köszönnie szépen, hangosan. Nincs is ezzel semmi gond, büszke lehetek Levire. Egyik nap azonban már többször nem köszönt, így  rákérdeztem, mi a baj?
"-Nem hallottam, mejt le vagyok mejüjve..." (le vagyok merülve) Fáradt volt, azaz kimerült:D:D:D:D:D!

Voltunk Bábolnán is egyik délután. Fagyiztunk meg vásároltunk. Levi minden áron akart valami játékot vetetni magának, de semmi jót nem talált, végül fogott egy kis szivacslabdát és Enci orra alá tolta, hogy rákapjon:
"-Anya! Vedd meg Enikőnek ezt a puha pamacsot, játod, hogy teccik Neki?!" :D megvettük.... Később találtunk Traktort is Levinek:)!

A kedvencem az egyik reggeli beszélgetésünk volt. Amikor ébredt, átjött hozzám és az én ágyamban lustizott egy kicsit. Kérdeztem Tőle:
- Mit álmodtál?
Levi álmosan nyújtózkodva, mosolyogva válaszolta:
"-Szépeket.... azt álmottam, hogy a Tibojjaj szójjuk a műtágyát." (Tiborral szórjuk a műtrágyát - traktorral a földeken) :D:D:D

És a képek: bocsi, de itt nem tudok olyan profi képeket fotosoppolni:), mert más a gép, mint otthon... és nem találtam a piros-szem szűrőt..... :D

 Alig érkeztünk meg Tárkányra, Encus már lépcsőzött is:

08 01.jpg

Encus édesen ücsörgött Marika néniéknél... mintegy három percig:D

08 02.jpg

Levike sokat játszott a kis kutyussal: Dömével, vagy ahogy Ő hívta: "Zsibivej":D

08 03.jpg

Encust próbáljuk megbarátkoztatni a Nyunyival:)

08 04.jpg

Szia Tesó!!!

08 06.jpg

"Nézd, Anya! Megtanujtam egykézzel vezetni a jendőjmotojom. Mejt amikoj még kicsi vojtam, két kézzel vezettem..."

08 07.jpg

Locsol:

08 08.jpg

Cili cica és Levi Cicám:)

08 09.jpg

Autó takarító (mindenben segíteni akar!!! :D)

08 10.jpg

Enci és Levi Cicája:)

08 11.jpg

Enikő tolta Levit:) (és azóta is gyakran lépeget a kis autó mögött:D)

08 12.jpg

"ANYAAA! Gyeje mejt Enci fel fog mászni a hátamon, mejt ejős vagyok és elbíjom!"
(Azaz: Enikő lépcsőzni akar, de Levi nem engedi, mert még nem szabad Neki, és mivel Levi erős, Encike át tud mászni a hátát, úgyhogy ha nem sietek, Enci mégis lépcsőzni fog:D:D:D)

08 13.jpg

Gyerekek a Cicákkal:):):):):):)

08 14.jpg

SZERETET (ez a kedvenc képem mostanában:D)

08 15.jpg

Encus Dédimamával bicajozott

08 16.jpg

Dédiéknél füvet nyírt a család:D : Enci nyírta, Levi gyűjtötte:D

08 17.jpg

Uzsonna

08 18.jpg

Beszélgessünk:D

08 19.jpg

Levi új hobbija: füvet rágcsál...

08 20.jpg

Enci csak mondja, csak mondja......

08 21.jpg

Kis Juhászom:)

08 22.jpg

Csigabiga gyeje ki :D

08 23.jpg

Virágot a Dédi-néninek:) (Levi így nevezte el Dédi mamát:D)

08 24.jpg

"Jácchatok a taktojjal????"

08 25.jpg

Levi a kis parasztgyerek: traktor és fűszál :):):)

08 26.jpg

Fagyi Bábolnán

08 27.jpg

Mászóka:

08 28.jpg

Csúszda???

08 29.jpg

Levi betonrajza. Segítek értelmezni: Elől a kék a busz, amivel Bábolnára mentünk. A piros télalap a csíkokkal, a Tárkányi buszmegálló. Utána a cikk-cakk vonal az út Bábolnára. A néni én vagyok:D. Fent pedigBábolna látható, ahova mentünk:)!

08 30.jpg

Ez Anya! :D:D:D:D:D:D:D

08 31.jpg

Ez pedig a kis Cukkerünk:D!

08 33.jpg

Amikor hazamegyünk Pestre, Mamáék mindig azt mondják, olyan üres lesz a ház nélkülünk. A következő kép elmagyarázta nekem, hogyan is gondolják!!! :D
CIPŐCSKÉK - a teljesség igénye nélkül!!!

08 32.jpg

Lesz még egy Tárkányi levelem, mert egyedül nem tudom a telefonomról levarázsolni a képeket:), Apa meg nincs itt:(. Pedig ott is vannak gyöngyszemek:)!

Szép napot addig is, puszi!!!

2 komment

Híreink - 2012.05.03.

2012.05.04. 00:06

szerző: Bonci

Sziasztok!

Nem illik valamit úgy tálalni, hogy előre elmondom miért rossz, de most be kell vallanom valamit: közel 60 képem van azt követően, hogy a kiválogatott fotókat megszűrtem... szóval: ezt a levelet csak megszállott (fanatikus) rajongóknak ajánlom:)!

Levike idézeteiben a sok "L" betű nem elírás:)! Egyre többször és egyre szebben használja:)!

VÉGRE ITT A NYÁR!!!

01 60.jpg

Uzsonna a Dédiéknél:)

01 59.jpg

"-Anya! Ezt neked szedtem!"
- De jó! És miért kapom? - gondoltam itt a közelgő Anyáknapjára:).
"-Mejt szejetjek."
:):):)

01 61.jpg

A nagy melegre való tekintettel, sokat iszunk. Egyik nap Levi maga készítette el a szörpijét, majd amikor végzett:
"-Most pedig alaposan bbbekojtyojom!!!"

Hétfőn elmentünk a Kocs-i virágkertészetbe vásárolni. De először csak nézelődtünk:

01 01.jpg

Aztán vásároltunk.

01 02.jpg

Aztán Levi kipakolt:

01 03.jpg

01 04.jpg

Utána visszament a növénytápért:

01 05.jpg

A végén pedig segített a leander vásárlásnál is:

01 06.jpg

Hazafelé szemmel tartott mindent:
"-Ott egy tjaki! .... Játok egy szélkejeket! ... Ott egy bicajos! .... Nézd az Ijimamának milyen tüskés a haja!!!"

01 08.jpg

Amikor még nem voltam anyuka, mindig azt gondoltam, hogy én olyan reálisan látom a dolgokat, hogy ha gyerekeim lesznek, nem leszek elfogult velük kapcsolatban... Aztán megszülettek a gyerekek és... nos, szerencsénk van, mert a realitásom ellenére nekünk gyönyörű gyerekeink vannak:D! Aki nem hiszi, nézze ezt:

01 09.jpg

Én megmondtam:)!

Encike nagyot aludt a friss levegőn! Amikor felébredt, akkor meg Dédi-nénit sétáltatta:D!

01 10.jpg

Otthon nagyon tetszett Neki a muskátlik kihelyezése! Tibi papa minden mozdulatát megfigyelte:)!

01 13.jpg

Elültettem az eprünket is, amit itthon a teraszon nevelgetek a gyerekeknek. Az idei termés jónak ígérkezik, mert gondos kis kezek segítettek!

01 14.jpg

Otthon Enci is bevásárló körútra indult.

01 15.jpg

Új játékunk, az "Áll a baba!" - ilyenkor tapsolnunk kell, Ő meg boldogan-büszkén ácsorog:D!

01 16.jpg

Tárkányon új helyi járat indult. A Damjanich utcában található, és csak egy személyt szállít:)!

01 62.jpg

Nagyon gondos kis sofőrje van, mert végig figyelt a Tesikére, és mikor elengedte a "kapaszkodót", megállt:
"-Azéjt álltam meg, mejt Enci nem kapaszkodik!" :D
Aztán megkérdezte:
"-Enci! Akajod, hogy belemennyek a fűbe, hogy milyen éjzés???" :D

A jó idővel megkezdődött a pacsálós szezon is:)! Valaki kicsit vizes lett...

01 17.jpg

Tibor hintáztatta Encit... vagy viccet mesélt???

01 18.jpg

Később autókáztak is az udvaron:

01 20.jpg

Megkönyörültem Levikémen és a melegre való tekintettel újra kis kopasz lett (én imádtam a hosszú haját!).

01 19.jpg

Később Apát is nyírtam, mikor beleszólt:
"-Nekem anya ott a fülemnél nem is vágta le a hajamat!"
- Majd kiigazítom!
"-Nem kejj... én így is szép vagyok..."
:D

Fürdésnél volt hajmosás, utána meg "beszárítás"! Amikor öltözött a pólójába, kétségbeesetten közölte:
"-ÓÓÓÓ! Most tönkje ment a menőcsávós hajam....!" :D
És mit gondoltok, a következő képen kit nézeget a telefonomon??? .... Magát:)! Kicsit hiú a fiú???

01 22.jpg

Encike tiszta anyja... fagyit csak nagykanállal!!!

01 23.jpg

Tárkányon mentünk haza bicajjal, amikor Levi megkért, hogy álljunk meg az új játszón... Neki új, mert ilyet még nem látott!!! Nem egy EU-barát:)! Még Anyucika is itt mászókázott! (meg pár olvasóm is:D - puszi Ivett!)

01 24.jpg

Ahogy elnézem, még átfestve sem lett azóta!

01 25.jpg

Találkoztunk a kicsi Dáviddal is, akinek főleg Enci örült:)! Hamar megbarátkoztak:)!

01 26.jpg

Encike a fűben is ácsorgott és tett pár lépéskét is:)!

01 27.jpg

"-Háát Mejinda, fojgatjak, ha nem vagy túl nehéz...!" :D:D:D

01 28.jpg

Azért Őt is forgattuk (bár az üléseknek már nyoma sincs:)! Sőt, kicsi Dávidot is:)!

01 29.jpg

A Majálisunk a szőlőben telt! Encikének jó dolga volt, szemmel tartotta a hordó-mosókat!

01 30.jpg

01 31.jpg

Levike mindenben segített: hordót mosott, kapált, tulizott, fára is mászott és sokat pacsált:D!

01 32.jpg

Enci is jól érezte magát, főleg, ha Valaki cipelte amerre éppen mutogatott:)!

01 33.jpg

Levivel sétálni indultunk. Kicsit fáradt volt az elején...

01 34.jpg

A magaslesnél kezdett jobban lenni:)!

01 35.jpg

Elsétáltunk az erdőbe!

01 36.jpg

Fentről jobb a kilátás:)!

01 37.jpg

A VOLT erdőben! (Pár éve itt még árnyas fák alatt sétáltunk.Mondjuk, így nem kellett izgulnom a kullancs miatt...)

01 38.jpg

Levi teljesen feléledt és boldogan futkározott!

01 39.jpg

... és futott....

01 40.jpg

"-Az meg ott a Tájkány!!!"

01 41.jpg

Séta a réten:

01 42.jpg

"-Mi volt ez a hang?????"

01 43.jpg

"-Apa csinájta???!!!"

01 44.jpg

"-Ez vicces!"

01 45.jpg

"-ÉN IS!!!"

01 46.jpg

Családka

01 47.jpg

Kisfiú a dombon:)

01 48.jpg

... és megint fut:D! ...

01 49.jpg

"Ott egy szarvas!"

01 50.jpg

A séta végén, amikor már a mi szőlőnkben jártunk, közölte velünk:
"-Ez jó volt ez a kajandozás!"
:D

"-Tessék mama vijág! ... Anya szette!" :D

01 51.jpg

"-Ez mi ez???"

01 52.jpg

"-Mit kejj veje csinálni?"

01 53.jpg

"-ÍGY????" :D:D:D:D:D:D:D

01 54.jpg

... és a hideg vizet hova locsolta???????

01 55.jpg

"-JAAAAAJJ! A Papa lejocsojt!!!!!!"

01 56.jpg

"-Megájj Papa! Lejocsojjak!!!"

01 57.jpg

De a papa nem hagyta magát:D:D:D
"-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ"

01 58.jpg

Aki elért idáig, annak leírom, milyen édes volt ma Levi:
Szokás szerint palacsintát sütöttem a konyhában, Ők meg a szobájukban játszottak. Levi kiszaladt hozzám:
"-Anya! Képzejd el, a kis Enikő odajött hozzám játék közben és a kis kezét a vállamja tette és ejkezdett nekem beszéjni!!!"
- De aranyos! Menjél, játsszál Vele tovább!
....
"-Elmondtam anyának, milyen ajanyos voltál!!!!"
:D

Szép napokat Nektek, puszi!

6 komment

süti beállítások módosítása