Sziasztok Kedves Olvasók!
Már itthon vagyunk vasárnap óta. Azóta nagyon sok minden történt velünk, alig tudom összeszedni a sok írnivalót! Próbálom fejezetekbe szedni az életünket, és természetesen a szülésről is írok pár cenzúrázott sort (magamat ismerve pár oldalt:D), a kíváncsiak kedvéért! Egyébként úgy érzem, már most, hogy ez lesz a leghosszabb levelem...:)! …. az lett… három napja írom, fogalmazom, módosítgatom… de ma végzek! Remélem, lesznek akik a végére jutnak:)!
A SZÜLÉS
Egyik nap mondtam Apucikának, hogy életem talán legszebb élménye volt! Komolyan! Ezt nem fogom tudni leírni, nincsenek rá szavak… a szülés után csak azt hajtogattam, „olyan boldog vagyok”, de akár hányszor is mondtam, nem fejezte ki, pontosan mit éreztem.
Azért természetesen próbálkozom leírni Nektek:)!
Ez a szülés nem valami horror volt. Testileg-lelkileg felkészülten mentem a kórházba, tudtam, hogy mit, hogyan szeretnék csinálni, és hogy nem akarok megint egy napig szenvedni. Előre eldöntöttem, hogy ezt most jól csinálom... nehéz ezt leírni... próbáltam mindent megtenni, hogy Enikőnek segítsek, hogy gyors legyen, és mindezt ne szenvedésként éljem át, hanem jó kedvvel! Sikerült! Hiszek abban, hogy ez azért ment így, mert esélyt sem adtam a rossz gondolatoknak! Az agyam diktált, nem az ösztöneim. Lehet, hogy kellett egy nehezebb szülés ahhoz, hogy ezt így éljem meg, és ennyire tudatos legyen minden lélegzetvétel. És, hogy a mosolyom kitartson… majdnem a végéig:)!
A 2010.10.20-i szerdai napunk tök jól telt! Délelőtt vásárolni voltunk Levivel. Babakocsival mentünk, mert már nem akartam cipekedni:)! Nagyon elfáradtam az egy órás sétától, úgyhogy, mikor Levit leraktam aludni, én is úgy döntöttem, hogy pihenek... de! A skype-on összeakadtam a barátnőmmel, és kicsit csevegtünk... pont Levi születését elevenítettem fel, merthogy Ő is Kismami:) (puszi Gömbi!), és a kicsi csevegés addig tartott, míg Levi felébredt:)! Ekkor elsétáltunk Anyuékhoz, onnan elmentünk Manótornára, onnan haza Anyuékhoz szintén sétálva... időnként megfeszült a Pocak, de ez már rendszeresen előfordult hetek óta, nem tulajdonítottam neki jelentőséget.
Anyuéknál fél 7-kor nagyon erősen megfeszült a hasam, és "mintha" lett volna picike görcs is... pár perc múlva újra... Mondtam is Anyunak, hogy olyan fura, mintha menseses görcs lenne... erre Ő tök boldogan: Csak nem megindult Enikő??? Ááá, mondtam, ez biztos csak ilyen jósló fájás... aztán 18:46-kor megint jött egy... Lehet??? És akkor figyeltük az órát és 8 percenként voltak:)! Lehet?!?! Még ekkor is azt hittem, hogy csak valami előrejelzés:), merthogy én csak holnapra vagyok kiírva :-D!
Hajni is ott volt velünk, Ő vitt haza minket Levivel. Otthon mondtam Facsinak, hogy lehet, hogy lassan menni kell, mert már 5-6 percenként jelentkeznek fájáskák! Szerencsére légzéssel teljesen tartottam magam, szinte nem is fájt. 19:27-kor felhívtam az Orvosomat (amikor felvette a telefont, nagy nevetés volt a háttérben… még gondoltam is, hogy csak nem valami buliban van???), és kérdeztem Tőle, hogy „szerinte mit csináljak? Mert Levinél legalább elfolyt a magzatvíz, az egyértelmű volt! Most meg "csak" fájáskák vannak és lehet, hogy még elmúlnak?” Kérdezte, hogy mióta tart? Egy órája… hány percenként jön a fájás? Mondtam: 5. Hát, Szilvi, - mondta - akkor azonnal jöjjön be a kórházba... még itt vagyok, épp indultam haza! (hát ez volt a kollégák nevetésének az oka! Nekem meg az óriási szerencsém!!!) Na, itt kezdtem azt hinni, hogy tényleg megindult a szülés:)! Azért én még gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, ha már egyszer jön Enikő, nehogy már koszosan lásson először:-D! És indultunk is… Levit Mama gondjaira bízva! A fájáskák kitartóan jöttek, én kitartóan lélegeztem, ami tökre ellazított, úgyhogy valami perverz módon még élveztem is őket, merthogy közeledett az idő, hogy találkozzunk Enikővel:-)!
Fél 9-re értünk a kórházba, ahol az Orvosom megállapította, hogy bizony, itt az idő:):):)!!! Innen kezdve volt előkészítés a szülésre, ezt nem részletezném:)! A Szülésznő ugyan az volt, aki Levinél is kezdte a műszakot:)! Nagyon jó fej volt, olyan 45 körüli, kedves, reszelős hangú, víg kedélyű, viccelődős! Azért, amikor kellett, akkor nagyon hozzáértő is volt:)! Szerencsém volt Vele is, mert első perctől szimpi volt!
Olyan fél 11-ig nagyon jó hangulat volt a szülőszobában, csak a fájások alatt „hallgattam” el, közte beszélgettünk. Az Orvosom is, Szülésznő is majdnem végig velünk volt. Persze Apucika is ott volt végig! Egyszer a Doki megmutatta Facsinak, hogyan lehet az ágyamat ülő helyzetbe állítani… aztán elindult kifelé, és azt mondja: meg ott van a katapult gomb is…:D:D:D! Na, ilyen hangulat volt!
Fél 11-től már csak arra koncentráltam, hogy Enikőnek segítsek: sétáltam, a fájások alatt nagyon ügyeltem a helyes légzésre… sajnos negyed 12-kor egyet hánytam is, aminek a Szülésznő hangosan örült, hogy jajj de jó, mindjárt itt a Baba! Megvizsgált a Doki, és Ő is azt mondta, lassan célegyenesbe érünk! A Szülésznő kifelé menet azt mondta: láttam én már olyat, hogy „leesett” a Baba feje, és hipp-hopp megszületett… emlékszem, arra gondoltam, ez nekem is így lesz! Ekkor már nem bírtam felkelni, csak lélegeztem, számoltam, kifújtam…:)!
Fél 12-kor kérdezték, kérek-e fájdalomcsillapítót! Hát, ha lehet, persze… amint megkaptam, éreztem, hogy a következő már toló-fájáska:)! A harmadiknál mondtam az Orvosomnak, hogy jön Enikő! Megvizsgált, kiabált a Szülésznőért, és innen kezdve a harmadik tolófájással megszületett Enikő!!!
Na, azaz 1-2 másodperc az, amit én lassítva éltem meg, mint egy filmben, és ez életem legszebb élménye! Most is könnybe lábad a szemem, ahogy leírom. Enikő minden porcikáját éreztem! Tudtam, hogy kint a feje… a válla… a karjai… a lábai. Meghallottam a hangocskáját és csak azt tudtam mondogatni, olyan boldog vagyok! Fel is tudtam ülni, néztem ahogy a Szülésznő és a Csecsemős nővér megvizsgálják, leszívták az orrát, tisztítják a száját, ellátták a köldökét, Apucika elvágta a köldökzsinórt… Olyan kis szép volt a kiázott kezeivel, kiázott lábaival, rózsaszín testével, hosszú hajával!
Közben engem is dicsértek, hogy milyen szép szülés volt, mindenki elcsodálkozott, hogy ez milyen gyorsan ment! (Ugye Kedves Szülésznőm, úgy lett, ahogy mondta, hipp-hopp!!!) Mikor Enikőt elvitték fürdeni, Apa ment vele, én ott maradtam az Orvossal és Szülésznővel, akik engem raktak rendbe, és kellemesen elbeszélgettünk:-D! Tényleg! Horgászatról, kajákról! Meg azon nevettek, hogy minek kértem fájdalomcsillapítót! Most fog még csak hatni! Szó szerint azt mondta az Orvosom „erre mondják, hogy kár belé...!”
Mikor velem végeztek, még két órát kellett feküdnöm. Addig Apa bejött Enikővel, aki rögtön szopizott is:)! Csendesen beszélgettünk, felelevenítve azt a röpke három órát, amit a kórházban töltöttünk… Enikő békésen aludt Apucika karjaiban:)!
Ez volt az a mások számára rettegett Szülés:)! Nekem csodálatos élmény volt! Ezt a részét a levelemnek kb 10-szer olvastam végig, és próbálom kiegészíteni, átírni, hogy azt lehessen érezni belőle, amit én érzek valójában. Azt hiszem, talán sikerült!
Nem kell ettől félni Kedves Kismamik!
HAZA ÉS VISSZA…
A következő történet vége happy end lesz, nem kell megijedni a bekezdés felénél!!!
A kórházból azzal bocsájtottak el minket, hogy mindketten jól vagyunk. Nagyon boldogan indultunk útnak. Gyönyörű napsütéses idő volt, a Kislányunk békésen aludt a mózeskosarában. A kocsiban kicsit szúrt a hasam, de nem vettem komolyan. Itthon, mivel Levi még Mamáéknál volt, Enci meg békésen aludt, gyorsan kipakoltunk, rendet raktunk. A következő etetésre kész is voltam nagyjából mindennel. Enikőt rendbetettük és mindhárman lefeküdtünk aludni:-)! (Igen, elég nagy alvás-hiányban szenvedek:-D). Arra ébredtem, hogy iszonyúan fázom, pedig a lakásunk sosem volt ilyen meleg - a hőmérő szerint. Kb fél óra múlva, szó szerint rázott a hideg. Elláttam Enikőt, és pont akkorra végeztem, mire Apa hazahozta Levikét!
Levi tök édi volt, szinte lábujjhegyen sétált be a nappaliba, és körbenézve azt suttogta:
-"Hoj vagy, Encus???"
Amikor meglátott minket a fotelban kuporogni, boldog mosollyal odajött, körbejárt minket, és a legjobbnak tűnő szögből félve nézte a Kishúgit! Aztán kérdezte, hogy
-"Hoj van a jába?" - és, mikor kicsomagoltam a takaróból, nagyon óvatosan egy puszit lehelt a rugdalózóra!
Annyira megható volt :-). Azután észrevette a kis triciklit is a nappaliban, amit Enikő hozott Neki, és onnan kezdve nem lehetett leszedni róla:)!
De, hogy mi volt velem: 39,6 volt a lázam, alig bírtam tartani magam. Felhívtam az Orvosomat, aki azonnal visszarendelt a kórházba. Na, gondoltam, amilyen jól indult a közös élet, olyan rosszul folytatódik. Két algopirin és egy bögre forró tea rávett, hogy felálljak, és elinduljunk. Ekkor már "csak" 39,2 volt a lázam. A kedvem kicsit jobb lett, és a közérzetem is, de a hasam ekkor már nagyon szúrt, és rettegtem attól is, nehogy tejlázam legyen.
A kórházban megvizsgált az Orvos és megnyugtatott: az ég világon semmi bajom!!!! Csak:
Enikő extra jó étvággyal rendelkezik, ettől extra gyorsan beindult az extra nagy mennyiségű tej, ettől extra gyorsan megindult a szervezetem regenerálódása (azaz a méhem görögdinnyéből mandarinná zsugorodott 3-4 nap alatt), ettől szúrt a hasam... Azért kaptam antibiotikumot, ha a lázam nem menne lejjebb....
De lejjebb ment, este már csak 38,4 volt, éjfélre meg semmi:-)!
Hétfő reggelre csak egy kis has-szúrás maradt, az elmúlt délutánra, és azóta újra szép az élet!!!
Kedden voltam újra kontrollon, és minden tökéletesen rendben van! Még az Orvosom is csodálkozott, hogy ennyire gyorsan talpra állt a szervezetem!
Szóval a pánik nagyobb volt, mint az ok, ami kiváltotta!
Most, szinte teljes fenékkel ülök a széken:) és boldogan mosolygok! Ma tűnt fel, hogy simán tudok guggolni, zoknit felvenni, Levit felkapni, látom a lábujjaimat, és beleférek minden cipőmbe... sajnos a ruháim közül még a kismama cuccok vannak előnyben, de ami késik, nem múlik!
Ennyit rólam!
ENIKŐ
Mint írtam, Enikőnek jó étvágya van. Négy nap tapasztalatát tudom csak leírni, de az az, hogy két-három óránként eszik. Ha nappal átaludna egy etetést, felébresztem, mert azt szeretnénk, ha nappal beállna rendszeres evésre, viszont éjjel csak akkor kap, ha Ő maga ébred. Első éjszaka fent voltunk Nála 4-szer, abból egyszer nagyon nehezen altattuk vissza. Szerencsére (a "betegségem" miatt) Levi ekkor még Mamiéknál aludt. Második éjjel viszont kétszer volt fent, és szinte simán visszaaludt. Reggel 7:45-kor vittük át magunkhoz, hogy Levit ne zavarja. Tegnap éjjel meg, maga volt a csoda! Este fél 9-kor vittem be az ágyikóba, és éjjel 3-kor ébredtem… valami nem stimmelt… Enci még nem evett!!! És bizony fel sem ébredt negyed 5-ig!!! Hihetetlen! Kíváncsian várom a ma éjjelt!
Ezen kívül sokat kakil:-), ami a védődő szerint jó, mert teleeszi magát, hasznosítja a szervezete amit kell, a többit kiküldi! A bőre egyre szépül, először nagyon száraz volt, mert nagyon kiázott a magzatvízben. Viszont egyáltalán nem sárgult be:)! A szeme most vizenyős-sötétkék, nagyon-nagyon izgulok, hogy kivilágosodjon, és ne bebarnuljon! Hajacskája van, sötét és rövid. A szempillája és a szemöldöke hol szőkének, hogy barnának látszik... nem tudom, ez mitől van!
Néha sírdogál, néha „gőgicsél”, néha elnézelődik csendesen. De úgy vettük észre, hogy kézben szeret a legjobban! Azért panaszra nincs okom:)!
LEVI
Nos, ha Valaki eljutott eddig az olvasásban, rátérek Levire is:-)!
Mikor Apucika átment érte a Mamáékhoz, és kérdezte Tőle, hogy "Na, ki vár minket otthon???", akkor szó nélkül rohant a szobájába, mászott fel az ágyra, vette le az otthoni ruháját, hogy öltöztessék át :-D! Amikor elkészült, szaladt az előszobába, ült le és vette a cipőjét! Nagyon édi lehetett...
Itthon nagyon örült nekünk, és persze az ajándékoknak is! Minden útja Enikőhöz vezetett! Mikor a bölcsőben volt Encus, Levi odament és megkérdezte:
-"Enikő, szomjas vagy? Hoszok Neked szöjpit!!" :-D
Azt hiszem figyelnünk kell, mit ad Neki:-D!
Sajnos volt ijedtség is, mikor Enikő először sírt, Levi nagyon megijedt és Ő is elkezdte... két napig félt, ha Enikő felsír, de már nem mutatja, inkább átmegy másik szobába. De van olyan is, hogy Ő mondja, mit csináljunk Enikővel, pl sétáljunk vele! Ekkor Ő is fogja a legnagyobb cicáját, fogja a kezem és énekli:
-"Sétájunk-sétájunk, egy kis domja jecsücsüjünk, CSÜCCS!" - és így járjuk körbe a lakást!
De volt már, hogy Ő énekelt altatót Enikőnek, vagy, hogy megsimogatta a lábát! Sőt, egyszer már egy köldökcsonk ápolást is végignézett biztos távolból (az a legsírósabb mutatványunk:-D)!
A szopizást nagyon szereti nézni, felmászik a fotel hátuljára, és onnan kukucskál át a vállamon :):):)! Egyszer-egyszer Ő is bepróbálkozott, hogy szeretne szopizni, de már megbeszéltük Vele, hogy Ő a szörpis üveget szopogassa:)! Nagyon édes, mikor hangosan utánozza Enikőt, és szopogatja a csőrös poharát:)!
Próbálom bevonni az Encivel kapcsolatos teendőkbe is, de ma már ez nem ment olyan könnyen... Kedden nagyon fáradt volt Levi, és nagyon szófogadatlan is volt. Rettegek tőle, nehogy valami féltékenység miatt, vagy hogy "Ő akar a központban lenni" miatt gondok legyenek Vele, ezért amennyit tudok, Vele foglalkozok... egyenlőre ez nagyon nehéz, mert elég sok itthon a teendő és Enikő is még egy új dolog nekem, hiába van már tapasztalatom... szerencsémre Anyu itt van, és segít mindenben, de még nekem is nehéz, hogy összeszedjem magam, és valamiféle rendszert tartsak... de két nap után még nem aggódok... de nagyon igyekszem jól csinálni:)! Ma meg sajnos Levi bepisilt… tudjuk, hogy erre is lehetett számítani, de nagyon szomorú vagyok… főleg azért, mert direkt csinálta, közben végig engem nézett, hogy mit reagálok. Úgy érzem, folyton provokál, és nagyon nehéz úgy szigorúnak és következetesnek lenni, hogy közben érezze, továbbra is nagyon szeretem és Ő pont olyan középpontja az életemnek, mint a Húga.
Megint elkanyarodtam... amit még szeretnék leírni, az első éjjel! Facsival mi úgy beszéltük meg, hogy megpróbáljuk az első naptól kezdve együtt altatni Őket! Este úgy időzítettünk, és szerencsére jól is sikerült, hogy mikor Levi már ágyban volt, és Apucika épp mesét olvasott, akkor vittem be a kiságyba Enikőt (aki már aludt). Apa elbúcsúzott, kiment, én meg olvastam még Levinek, aztán suttogva megbeszéltük, hogy ha éjjel Enci sír, ne ijedjen meg, rögtön jövök és elviszem megetetni! Ő csak aludjon tovább! Megkértem, hogy vigyázzon Enikőre, és Ő boldogan mondta: "Vigyászok!" :-)! Enci kétszer sírt fel, Levi meg sem moccant rá... gyorsan kivittük, és a mi szobánkban láttuk el. Egyszer Enikő nehezebben aludt vissza, akkor Levi is felébredt, de odabújtam hozzá, megnyugtattam, és úgy visszaaludt, hogy reggel !9!-kor kelt fel!!!
A második és harmadik éjszaka is ilyen jó volt! Enikő sírt, kihoztam, Levi meg sem moccant! Sőt, mikor Levi kelt fel reggel, és kiabált Apucikának, arra meg Enikő nem ébredt fel… nem akarom elkiabálni, de örülnék, ha így maradna!
Hűűű.... nagyon sokat jár a szám! Illetve a tollam:)!
Köszönöm annak, aki idáig jutott az olvasással:)! Igyekszem majd újra írni a napjainkról is, de egyenlőre szét vagyok esve, se napirend, se összeszedettség… csak csinálom, ami épp szükséges:)! De bele fogok rázódni, és újra tudok majd Nektek rendszeresen írni!
A levél végére egy Levi-szösszenet Essi Mami tollából:
- Levi, látod milyen aranyos kiskutya? És van pici szájkosara is!
- Igen, és föjjagadt a szájára!
És egy az enyémből:
Épp Levi lábát puszilgattam, mikor észrevettem, hogy a lábujja ki van dörzsölve. Kérdeztem, hát ez mi?
-"Kikajcojta a viggojós szandim!" (Kidörzsölte a villogós szandim)
Puszi Nektek, szép napokat!!!
